Megérkezett Blythe Punkaholic People babánk.

1972-ben Allison Katzman nevű dizájner tervezte, és a Kenner nevű amerikai játékgyártó cég forgalmazta. Négy féle jelent meg. Akkor csak egy évig árusították, mert úgy gondolták, hogy a gyerekek számára túlságosan ijesztő a nagy feje és a szemei. Csak 27 évvel később lett igazán népszerű. Különlegessége, hogy a fejéből hátul kilógó zsinór húzogatásával a szeme színe változik, miközben jobbra- középre- balra néz és pislog. 1997-ben Gina Garan New York-i TV és videó producer, aki még 1972-ben kapott egy ilyen babát, elkezdete vele gyakorolni a fényképezést. Elvitte magával mindenfelé a világban, és készített róla képeket. 2000-ben megjelent ezekből a képekből egy könyv "This is Blythe" címmel. A könyvkiadással kapcsolatban Gina a Hasbro-hoz fordult a jogokért. A cégnél meglepődtek, hogy a Kenner megvásárlásával ennek a babának a licensz jogait is ők birtokolják. Gina tartott egy prezentációt a baba segítségével egy cégnek, ami felhasználta a TV reklámjában, és ez tette népszerűvé a babát. 2001-ben pedig a japán Takara nevű cég megvette a licenszet a Hasbro-tól, és elkészítette az új Neo Blythe-t. Eleinte szórványosan készültek új verziók, később havonta. 2003-ban az "I love the 70s" TV sorozat egyik részében is szerepelt. A japán siker vezetett ahhoz, hogy 2004-től amerikában is elkezdtek Blythe replikákat értékesíteni, ami betöltött egy piaci rést. Ezeket az Ashton-Drake Galleries gyártotta 2008-ig. Leginkább felnőttek vásárolják. Azóta több reklámkampányban is szerepelt. 

Két mérete van, az eredeti 28cm-es 1/6 méretarányú, és a 11,2cm-es Petite Blythe. Ma már több mint 130 féle kiadás létezik a normál méretűből, a kicsiből pedig 280 féle. Csak a nagyméretűek változtatják a szemük színét. A testrészek és arcformák változtak az idők során. A legtöbbnek fényes műanyag az arca, nemrég kezdték matt arccal készíteni. Mi mattot szerettünk volna, mert könnyebb fényképezni, de a róla készült gyári képek alapján nem vettük észre, hogy ez fényes arcú. A feje 180 fokban fordítható, a karja és a dereka körbe forgatható. A lába a csípőnél szintén 180 fokban mozgatható előre illetve hátra. A térde két kattintással hajlítható, mint a mozgatható térdű Barbi babának. Ezzel kapcsolatosan megjegyezném, hogy a lába olyan műanyag-gumiból készült, hogy az öltöztetésnél hozzá tapad a ruha, alig lehet felöltöztetni, és összegyűjti a szöszt. A karja könyökrésznél nem hajlítható, viszont enyhén rugalmas, így öltöztetésnél minimálisan mozgatható.

Íme a baba:

Címkék: blythe punkaholic people

Share/Bookmark

A bejegyzés trackback címe:

https://hegemony77.blog.hu/api/trackback/id/tr982179842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása